Bizalom ….

“Megjártad a poklot. Én is így voltam ezzel egyszer. Szerettem, váltakozva hittem és gyanakodtam, bizakodva félresöpörtem a kételyeket, amelyek alattomosan újra rám támadtak… Ismerem ezt (…), mennyire ismerem.”

Mikulás

“Megérkezett a Mikulás… És hozta az ajándékot. Amit vártál. Amire vágytál. Egy könyv. Egy ruha. Egy… bármi. (…) Az igazi nagy ajándék más. Mert az éppen attól ajándék, attól meglepetés, hogy nem tudod, mikor kapod, nem tudod, milyen lesz. És csak egyetlen van belőle. Csak egyszer kaphatod meg. Vágysz rá, érzed magadban, érzed, hogy mit szeretnél, mi lenne a legszebb, legnagyobb ajándékod, mégsem tudod, mikor érkezik és pontosan milyen lesz. Ettől olyan izgalmas a várakozás. (…) És amikor megkapod, már tudod, hogy minden elképzelésedet, várakozásodat felülmúlja. Mert olyat kaptál, amilyet legszebb álmodban sem láttál. Nem jutsz szóhoz, nem hiszed, mert sokkal, sokkal csodálatosabb mindennél. Csak potyognak a könnyeid, mert mindennél többet kaptál. ” (Csitáry-Hock Tamás)

Hm … ;)

Az nem olyan fontos kérdés talán, hogy mi van a halál után, vagy hogy van-e egyáltalán valami, valaki a halál után. Ha így van, úgyis meg fogjuk tudni; időben … Számomra az a fontos, hogy mi van a halál ELŐTT és mit tehetünk addig, amíg élünk. Élünk együtt, egymással, egymásért, sokszor egy MÁSért, egy más, szebb, jobb, élhetőbb jövőért. Minden nap, amíg csak élünk; és azt hiszem, hogy jobban tesszük, ha arra koncentrálunk, hogy mennyi mindent tehetünk ma, holnap, holnapután és minden egyes napon, amit addig a sors ajándékaként kaptunk.

Teszem ezt azzal a Társsal, aki a teljességet hordozza magában. Kerestem Őt életeken át és elmondhatom; megérte. Megérte várni rá, keresni Őt, majd megtalálni, felismerni, megismerni és megszeretni …. Általa megszűnt az űr, az üresség, az a tehetetlen érzés, hogy nincs, hogy hiányzik, hogy valami nem teljes …

 

 

 

Sors

,,, úgy érzem, hogy a sors ajándéka az, hogy Vele, Mellette, Érte (is), Neki is élhetek.
Megértő velem, folyamatosan számíthatok Rá; érzelmileg és intellektuálisan is.
…, és ha ezt a biztonságot én is tudom jelenteni Neki, akkor boldog vagyok …

Múlt

… érzem a bőrömön a súlyát, a múlt nehezét. Úgy vesz körül, mint valami lepel, amely nedvesen körülölel, nyirkosan rámtapad és lassan második bőrként sajátommá válik. Le akarom vetni, nem hordozni többé, lemosni magamról minden cseppjét …

Emlékfoszlányok

Vajon, amikor mesél valamit, azt akkor hallom először, vagy már hallottam valamikor régebben …?

Amikor mesél, látom magam előtt megelevenedni a történetet. Mintha részese lennék és magam is átélném. Ismét átélném. Pedig akkor még nem is ismertem, nem találkoztunk és nem láttam. Vagy igen? Talán már gyermekkoromban is. Azokban az álmokban, amelyekre reggel ébredve nem emlékeztem, csak tudtam, hogy valami csoda helyen jártam és szép élményben volt részem? Nem tudom, de ismerős, minden ismerős … Ismerem a vonásait, a mozdulatait, a mosolyát, az ellenállhatatlan mosolyát és az illatát …

Minden új volt és semmi sem változott ….

Születés

Ma van a napja ….. Hisz minden évben van egy nap, AZ a bizonyos nap; amikor az ember megemlékezik arról a sok-sok évvel ezelőtti napról. Valamint a közben eltelt napok, hónapok, évek maradandó emlékeiről .
A fejlődésről, , a gyarapodásról, a sok-sok szeretetről. Nemcsak azokról, amelyeket önzetlenül adtunk, hanem azokról is, amelyeket kaptunk. Váratlanul, spontán es szintén önzetlenül ….

Isten éltessen Kisherceg!

Gyerekek

“Egy jobb világban mindenki a gyermekektől tanul majd. Most sietve igyekszel tanítani őket. Senki sem tanul tőlük, pedig ők oly sok mindenre megtaníthatnának.” (Osho)

Aggódás

Mindenki aggódik valamiért vagy valakiért vagy egyszerre valamiért és valakiért.

Egyszer csak eljönnek és be is következnek azok a pillanatok, amelyek elkerülhetetlenek. Hogy mikor és hol? Nem tudhatjuk és talán jobb is, hogy nem tudjuk.

Bár az is igaz, hogy ha tudnánk, fel tudnánk rájuk készülni; mert még akkor is nehéz lenne. Maga a tudat, hogy bekövetkezik, az, amelyet szeretnénk, ha soha nem következne be …., de mégis. Ha tudnánk, ha csak sejthetnénk, talán szebben és jobban élnénk az életünket. Talán jobban odafigyelnénk a másikra, egymásra. Talán szebbé válna a világ, talán méltóbb emberek lennénk, talán sok minden nem fájna annyira, mint így.

…. talán egyszer majd eljön egy szebb világ, egy jobb világ, és ha már így lesz, magunktól is tudni fogjuk, hogy hol és mikor és mi fog bekövetkezni …., talán.